Összes oldalmegjelenítés

2012. május 15., kedd

Hogyan választunk oktatót?

Az utóbbi időben mind nagyon jó, mind nagyon rossz oktatókról hallottam, illetve személyesen is találkoztam a végletekkel. Ennek kapcsán merült fel bennem néhány gondolat azzal kapcsolatban, hogy mi alapján is érdemes oktatót választani, bármilyen sportról is legyen szó. Az alábbi szempontok részben szubjektívek, és a lista bizonyára nem kimerítő, de indulásnak használható lehet.

1. kvalifikáció
A hatályos magyar jogszabályok értelmében ma csak sportoktatói engedéllyel rendelkező személy tarthat edzést. Ezt sokan feleslegesnek tartják, de ha jobban belegondolunk, talán mégsem akkora butaság. Jó néhány sportágban pár napos képzéssel lehet instruktori fokozatot szerezni. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen a gyakorló már rengeteg órát eltöltött (legalábbis remélhetőleg) az adott mozgásformával, tehát jól ismeri azt, az instruktori képzés tehát afféle finomhangolás és teszt. Ugyanakkor nem túl valószínű, hogy a sportban való részvételtől az embernek meglesznek a szükséges anatómiai, pedagógiai, pszichológiai stb. ismeretei, mert ezeket edzésen nem nagyon lehet/szokták átadni. Éppen ezért a kvalifikáció azt garantálja (legalább elvben), hogy az oktató nem csak a gyakorlati, hanem a megfelelő elméleti ismeretekkel is rendelkezik, ami alapvető fontosságú. 

1b. gyakorlatba átültetett elméleti tudás 
Ide kapcsolódik az elméleti tudás gyakorlatba való átültetése. Ez alatt azt értem, hogy nem elég, ha az oktató tudja, mi az a szarkomer, meg ATP, de ezt a tudást képes legyen átvinni a sporttevékenységbe is. Ami legalább ennyire fontos, hogy ismerje a miérteket: ha megkérdezed tőle, hogy egy adott gyakorlatot miért éppen úgy kell csinálni, ahogy, akkor a válasza ne annyi legyen, hogy "mer' így jó", hanem tudja megindokolni a módszert. Röviden: értse, amit csinál(tat).

2. hitelesség/eredmények
Vannak emberek, akik jobban tanítják, mint csinálják, és tanári eredményeikből az adott sportban való középszerűségük mit sem von le. Azonban mégsem árt, ha egy oktatóról tudjuk, hogy mindazt az energiát és időt ő is beleölte/beleöli a sportba, amit tőlünk elvár. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden oktatónak elit sporteredményekkel kell rendelkeznie, de legalábbis ismerje alaposan belülről az adott világot. Példa: ha erőemelést tanít egy oktató, ha nem is várjuk el tőle, hogy a világ élvonalába tartozzon, de azt azért igen, hogy mondjuk a testúlya két-háromszorosa magasságában képes legyen elvégezni az alapgyakorlatokat.* Természetesen ha idősebb oktatóról van szó, akkor ez visszatekintve értendő.
*Értelemszerűen nem ugyanakkora súlyról van szó minden esetben, a gyakorlat függvényében változik, az adott példában az elemelés (deadlift) esetében várjuk a legnagyobb súlyt stb. 

3. az ego kezelése, türelem
Az egyik rémtörténet, amivel találkoztam, egy olyan oktatóról esete, aki a klienseinek olyan feladatokat adott ki, amit csak ő volt képes megcsinálni. Ennek azon kívül, hogy az oktató megmutatja, ő milyen tökös, nem sok értelme van. Sem a tanítványok önértékelésének, sem a tanár megítélésének nem tesz jót. Az oktató azért van, hogy segítsen a tanítványoknak fejlődni, mondhatni, mellékszereplője az edzésnek, noha ő adja a feladatokat. Képesnek kell lennie háttérbe szorítania magát, és a gyakorlók szintjéhez alkalmazkodni, akármennyivel is van túl a saját tudása ezen a szinten. Ha a saját mércéjét helyezi a klienseire, azzal leginkább sérülést (testben és/vagy lélekben), nem fejlődést vált ki. 

4. szimpátia
Azt hiszem, ez a legfontosabb faktor, noha a leginkább szubjektív. Nagyon kevesen képesek olyan oktatóhoz járni, aki nem szimpatikus a tanuló számára. Ez még a kötelező oktatásban (pl. egyetemi órákon) is jól látható, egy hobbi-tevékenységnél pedig hatványozottan igaz. Az ember nem jár szórakozásból olyan helyre, ahol utál lenni. Éppen ezért az oktatónak (különösen, ha ez a fő szakmája) képesnek kell lennie legalább némi alapvető emberi viselkedési normát tartani, és figyelmet, minimális megbecsülést, esetleg barátságosságot mutatni a kliensek felé. 

Mindenkit (aki nem profi sportoló, nekik kisebb a mozgásterük) arra bíztatnék, hogy keresse meg a számára legjobb, legszimpatikusabb, és leghitelesebb oktatót, és bátran váltson, ha nem érzi jól magát egy adott helyen. A sport nem csak a fejlődésről, hanem az örömről is szól, ne hagyjuk, hogy egy - számunkra - rossz oktató elvegye ezt az örömöt!